Köszöntő

Raoul Wallenberg, ember az embertelenségben

Raoul Wallenberg, egy svéd kereskedőcsalád sarja, Magyarország német megszállása után, 1944 júliusában, négy hónappal a német csapatok bevonulása után érkezett a magyar fővárosba, éppen abban az időszakban, amikor Horthy Miklós kormányzó – jelentős külföldi és egyházi nyomásra – leállíttatta a zsidók deportálását. Ez az átmenetileg javuló légkör kedvezett az embermentő akcióknak, amelyekbe a svéd diplomata is haladéktalanul bekapcsolódott. Már augusztusban 4500 védőútlevelet állított ki, amelyeket „családi okmányként” fogadtatott el a magyar hatóságokkal, így minden egyes kibocsátott irat több ember életét menthette meg. Kezdetektől hatékonyan együttműködött a Vöröskereszttel, a semleges országok diplomatáival és a magyar segítőkkel. Bár hazánkban a sikertelen kiugrási kísérletet követő nyilas puccsal a helyzet drámai fordulatot vett, az embermentők – és köztük az egyre fontosabb szerepet játszó Raoul Wallenberg – nem adták fel: sokszor életük kockáztatásával mentették tovább az állandó fenyegetettségben élő tízezreket. Miközben a fasiszták elől mentette embertársait, nem sejthette, hogy néhány hét elteltével egy másik elnyomó rendszer áldozatává válik. 1945. január 17-én ugyanis elhurcolták a szovjet csapatok, és a Szovjetunióból már soha nem térhetett vissza.

Raoul Wallenberg a korabeli magyarországi és európai embermentés szimbolikus alakja.  „Ember az embertelenségben”, a holokauszt borzalmaiban. Magyarország nagyra becsüli és őrzi a mártír svéd diplomata emlékét. Születésének 100. évfordulója alkalmából Magyarország Kormánya határozatot hozott arról, hogy Wallenberg Évvé nyilvánítja a 2012-es esztendőt és Emlékbizottságot hoz létre. Célunk, hogy az emlékév során tisztelegjünk emberi nagysága előtt, s egyben az is, hogy megemlékezzünk mindazokról, akik vele összefogva, vagy hozzá hasonlóan a zsarnoki rendszerek embertelenségéből embereket mentettek. Ez az évforduló jó alkalom arra, hogy levonjuk a múlt tanulságait, s fényükben áttekintsük az aktuális emberi jogi, kisebbségi kérdéseket, megszólítsuk a jövőt, a fiatalokat.

Az Emlékév rendezvényein bemutatjuk Raoul Wallenberget, a diplomatát és embert, embermentő társait, magyarországi segítőit, az embermentés körülményeit, a kirekesztés és diszkrimináció veszélyeit. Mindezzel a demokrácia és az emberi jogok védelmére, a több évezredes értékeink melletti kiállás fontosságára kívánjuk felhívni a figyelmet. 2012-ben kiállítások, konferenciák, koncertek, vetélkedők, a tanúkkal és a Világ Népeinek magyar Igazaival való találkozások hozzák kézzelfogható közelségbe minden generáció és érdeklődő számára a kor eseményeit, s azok máig ható összefüggéseit, tanulságait.

Németh Zsolt
a Wallenberg Emlékbizottság elnöke