Innen oda, onnan ide sietve csak ritkán pillantunk rájuk, pedig olykor érdemes lassítani és el is olvasni, mi áll rajtuk. Hiszen a múlt alakjai előtt tisztelgő emléktáblák mindegyike saját történetet mesél.

Egy svéd diplomata

Ez évben ünnepelhetjük az emberek ezreit megmentő Raoul Wallenberg születésének századik évfordulóját. Az egykori svéd diplomata emléktáblája utolsó ismert pesti tartózkodási helyén, a Benczúr utca ló. számú házon látható -2001-ben avatta fel a róla elnevezett egyesület.

Wallenberg tehetős családban született Stockholmban - és mire világra jött, húszéves édesanyja már meg is özvegyült. Ettől eltekintve élete mégiscsak jó kilátásokkal indult: kereskedő-diplomata nagyapja vette pártfogásába, aki mindent megtett azért, hogy unokája műveltté és sikeressé válhasson. Bankvezérnek szánta, Amerikába, Dél-Afrikába és Palesztinába küldte tanulni és tapasztalatokat gyűjteni. Raoul nem rajongott a tanulásért, a banki munkát pedig roppantul unta, de külföldi útjai során több nyelvet is remekül elsajátított. Végül egyik nagybátyja szerzett neki állást egy kisebb, magyar-svéd élelmiszerkereskedelemmel foglalkozó cégnél, amelyet a magyar zsidó Iüuer Kálmán vezetett. Itt idővel Raoulra bízták a külföldi ügyeket, s így végre ismét utazhatott.

Magyarországon először 1942-ben, majd 1943-ban töltött néhány hetet a cég képviseletében - 1944-ben viszont már svéd diplomataként, követségi titkárként érkezett. Hivatalos kinevezéséhez feltehetőleg hozzájárult Laucr Kálmán közbenjárása, aki rokonait Svédországba szerette volna kijuttatni. Mivel a nyilasok mindinkább előrenyomultak, Wallenberg mozgástere magánszemélyként ekkorra már beszűkült, diplomataként viszont lehetett esélye arra, hogy Budapestre utazzon, és egy humanitárius akció keretében olyan zsidó üldözötteket mentsen, akik bizonyíthatóan közelebbi svéd kapcsolattal rendelkeztek. így is történt. A küldetés teljesítése eleinte viszonylag egyszerű volt, ezrével születtek a védlevelek, a „Schutzpass"-ok, amelyeket a VI. kerületi Jókai utca 1.-ben lehetett átvenni. Ezek birtokában sokan menekültek meg az üldöztetés elől. A svéd védettek egyike Langfelder Vilmos gépészmérnök volt.

Wallenberg sofőrje

Langfelder Vilmos, akárcsak Raoul Wallenberg, 1912-ben született. Mérnöki diplomát a budapesti Műegyetemen szerzett, több nyelven beszélt. Jómódú, felvidéki származású családban nevelkedett, nagyapja gépgyár-vasöntödét alapított és működtetett. Szüleit korán elvesztette, s ezután róla és a húgáról egyik unokatestvérének a felesége gondoskodott. Az Andrássy út 36.-ban éltek - ezért került ide 2002-ben a Wallenberg Egyesület Langfelder-emléktáblája (Czinder Antal alkotása). Az Andrássy útról egyébként, ahogyan az Szita Szabolcs kutatásaiból kiderül, a családnak a budapesti zsidók hatósági összeköltöztetése okán távoznia kellett, és Vilmos 1944-ben munkaszolgálatra is behívót kapott.

Ám miután megkapta svéd okmányát, Wallenberg egyik segítőjévé vált. Autóvezetési gyakorlatát és németnyelv-tudását hasznosítva a diplomata sofőrje, majd a bizalmasa is lett. Úgy tűnt, biztonságban van, csakhogy a nyilas kormány mind nyíltabb támadásba lendült: a Svéd Vöröskereszt élelmiszer- és gyógyszeradományait elkobozta, tevékenységét betiltotta, a védőútlevelesek munkaszolgálat alóli mentesítését megszüntette, sőt közülük (is) több száz főt hurcoltatott és a Dunába lövetett. A svéd nagykövetség és annak bérelt helyiségei számos zsidó származású ember búvóhelyévé alakultak, de idővel maguk a követségi dolgozók is veszélybe kerültek. Wallenberg ugyancsak óvatosságra kényszerült, ezért sosem aludt kétszer ugyanazon a helyen - Langfelder Vilmos pedig mindenhová követte. Ahol ez még lehetséges volt, igyekeztek további embereket megmenteni a deportálástól. A hatalom fegyveres képviselőit olykor azzal az ígérettel beszélték rá az együttműködésre, hogy a háború után igazolni fogják számukra: segítettek a mentésben.

Aztán 1945 januárjában, többheti vesszőfutást követően végre úgy tűnt, nemsokára normalizálódhat a helyzet. Megérkeztek a szovjet csapatok.

Váratlan fordulat

Wallenberg várva várta, hogy felvehesse a kapcsolatot a németeket kiszorító szovjetekkel. De már a hazatérésre is gondolhatott, mert hosszabb útra készítette elő autóját. 1945. január 11-én este a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt álló, Benczúr utca ló. számú épületben, Ocskay László földszinti saroklakásában szállt meg. Másnap bukkant fel a Benczúr utcában az első orosz csapat. A svéd diplomata azonnal jelentkezett náluk, és néhány nap elteltével a kíséretükben ismeretlen helyre távozott - hű sofőrjével együtt. Akkor még feltehetőleg nem tudták, hogy foglyok.

Mint utóbb kiderült, valószínűleg a II. Ukrán Fronthoz tartozó, Halál a kémekre nevű szovjet kémelhárító szerv hurcolta el őket, többedmagukkal. A „gyanús ellenséges ügynököket" január második felében Moszkvába vitték és bebörtönözték. A Ljubljankába kerültek. Wallenberg körülbelül két és fél évvel ezután halt meg, egyes hivatalos okmányok szerint szívembóliában, Langfelder állítólag egy szűk évvel élte túl őt - úgyszólván nyomtalanul tűntek el.

Tisztázatlan és méltatlan halálukkal kapcsolatban az utóbbi évtizedek során több kutatás is indult, amelyeknek az idei Wallenberg-év ad újabb aktualitást.