Per Anger (1913-2002)
1944-45 között budapesti svéd attasé. Per Anger Raoul Wallenberg közeli munkatársa volt a svéd nagykövetségen. Személyesen járt közben a náci haláltáborokba deportált zsidóknak az érdekében. Más alkalmakkor a Budapestről induló halálmenetekből mentett ki zsidókat. Anger konzul zsidók ezreit mentette meg 1944 tavaszától a háború végéig, 1945 májusáig. 2002-ben hunyt el.

Lars Berg (1901-1969)
1944-45 között budapesti svéd konzul. Lard Berg is a budapesti svéd misszió munkatársa volt. Diplomata kollegáival együtt zsidókat mentett meg a náci és nyilaskeresztes deportálásoktól. Tetteiért a Jad Vasem kitüntetésében részesült.

Franz Bischof
1937-1945 között svéd érdekképviseleti alkonzul Budapesten. 1944-45-ben aktív munkatársa volt Carl Lutznak a budapesti svéd nagykövetségen. Személyesen is bújtatott több mint 30 zsidót a náci deportálások és kivégzések elől.

Friedrich Born (1903-1963)
1944-45-ben a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának svájci delegáltja Budapesten. Szoros együttműködésben Raoul Wallenberggel és Carl Lutz-cal Born 1945 januárjáig ezrével bocsátott ki vöröskeresztes menleveleket Budapesten. A fővárosban és környékén több ezer üldözöttet mentett meg a deportálástól, és különösen tevékeny szerepet játszott sok ezer zsidónak a hegyeshalmi halálmenetekből való kimenekítésében. További négyezer zsidónak adott munkáltatói igazolást, ezáltal megmentve őket a deportálástól. Több mint 60 zsidó intézményt helyezett vöröskeresztes oltalom alá, az üldözött gyerekeknek és árváknak menedékhelyet létesített. Halála után 24 évvel, 1987-ben a jeruzsálemi Jad Vásem Intézet tevékenységét a „Világ Igaza” címmel ismerte el.

Carlos de Liz-Texeira Branquinho (1902- ?)
1944-45-ben budapesti portugál ügyvivő. 1944-ben budapesti portugál ügyvivőként engedélyt szerzett a portugál kormánytól, hogy szabad elvonulást biztosítson mindenkinek, akinek rokona volt Portugáliában, Brazíliában vagy a portugál gyarmatokon. Minden egyes ilyen dokumentumot Branquinho írt alá. Branquinhónak tulajdonítanak 500 szabad elvonulást biztosító okiratot, valójában több mint 800-at írt alá. A portugálok nem sokkal ezután védett házakat alapítottak, amelyekben 800 zsidó talált menedéket. A nyilaskeresztesek állandó zaklatásai ellenére a portugál házak viszonylag biztonságban voltak a háború alatt. Branquinho a portugál követségen megnyitotta a Portugál Vöröskereszt irodáját, hogy gondját viseljék a zsidó menekülteknek.

Angel Sans Briz (1910-1980)
1944-ben spanyol ügyvivő Budapesten. 1944 nyarán Madridhoz folyamodott a Budapesten lakó spanyol zsidók megmentése ügyében. 500-700 menlevelet adott ki, és jóváhagyta több tucat spanyol ház létesítését Budapesten. A háború végére több mint 3 ezer zsidó menekült meg a spanyol követség papírjaival.

Carl Ivan Danielsson (1880-1963)
1944-45-ben Svédország magyarországi nagykövete. Jogi diplomájának megszerzése után külügyi szolgálatba lépett. Több országban volt nagykövet, 1923-24-ben bécsi állomáshelyéről a magyarországi követ tisztét is betöltötte. 1942-ben nevezték ki a Svéd Királyság állandó budapesti követévé. Bár személyesen nem vett részt az akciókban, de szervezőmunkájának és állhatatosságának köszönhető a svéd követség embermentő tevékenységének megszervezése és fenntartása a zsidó vészkorszak idején. Munkatársaival, például Wallenberggel és Angerrel együtt az ostrom idején is a fővárosban maradt, és tovább dolgozott. A háborút követően hamarosan nyugalomba vonult. Olaszországi otthonában hunyt el 1963-ban. Munkásságát Izrael a Világ igaza kitüntetéssel hálálta meg.

Dr. Harald Feller (1914-?)
1944-45-ben svájci nagykövet Budapesten. 1944-ben dr. Feller lépett Maximilian Jaeger helyébe a budapesti svájci missziónál. Kinevezése óta fáradhatatlanul támogatta Carl Lutz konzult és a svájci védelem alatt álló zsidók megmentésének ügyét. Más semleges követségekkel együttműködve állandó nyomást gyakorolt Horthyra és Sztójayra a zsidók üldözésének és deportálásának megszüntetése érdekében. Védelmébe vette a svéd követségnek azon munkatársait is, akiket a nyilasok zaklattak, hamis svájci útlevéllel látta el őket, és szállást biztosított számukra. A háború vége felé zsidók tucatjait bújtatta konzuli rezidenciája pincéjében Budapesten. 1945 februárjában a szovjetek letartóztatták, és Moszkvába küldték más svájci állampolgárokkal együtt. 1946 februárjában engedték vissza Svájcba.

Maximilian Jaeger (1915-1999)
1936-44 között budapesti svájci nagykövet. 1936-ban Budapestre vezényelték, ahol Svájc még abban az évben nagykövetséget létesített. Ő volt a misszió feje, Carl Lutz közvetlen főnöke. Jaeger aktív szerepet vállalt a zsidók Auschwitzba való deportálásának megakadályozásában, és a svájci védett házak semlegességének tiszteletben tartatásában. Jaeger nagykövet tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy Carl Lutznak megteremtse a zsidómentéshez szükséges feltételeket Budapesten. A háború kezdete óta rendszeresen tudósította a berni minisztériumot a magyarországi zsidók sorsáról.

Dr. Valdemar Langlet (1872-1960)
1944-45-ben a Svéd Vöröskereszt magyarországi küldötte. 1944. június 11-én Carl Ivan Danielsson, a budapesti svéd nagykövet azzal a kéréssel fordult a magyar kormányhoz, hogy engedélyezze a Svéd Vöröskereszt csatlakozását a Magyar Vöröskereszthez, hogy elárvult zsidó gyermekek ezreinek tudjanak élelmet és szállást adni. Dr. Langlet azon nyomban humanitárius kampányba kezdett, együttműködve a Magyar Vöröskereszttel. Langlet doktor és felesége svéd menleveleket adott ki és osztott szét magyar zsidóknak, ami lehetővé tette, hogy megmeneküljenek a náci vagy nyilaskeresztes deportálástól és a haláltáboroktól.

Carl Lutz (1895-1975)
1944-45-ben svájci konzul, a Svájci Követség „Idegen Érdekek Védelme” részlegének vezetője Budapesten. Szoros kapcsolatban állt a cionistákkal, különösen jó kapcsolatot épített ki a Jewish Agency budapesti képviselőivel, elsősorban Krausz Miklóssal (Móse), a Palesztina Hivatal budapesti szervezetének ügyvivőjével. Támogatta a kivándorlási akciókat, és az ő ötlete volt a Schutzbrief (másképpen Schutzpass), azaz a menlevél kibocsátása a budapesti zsidó menekültek számára. Ezekkel a menlevelekkel több ezer zsidó gyereket mentett meg, akiket Palesztinába küldtek. Összesen több mint 50 ezer menlevelet bocsátott ki. A menlevelek kiállításán túl részt vett a svájci kormány oltalma alatt működő védett házak rendszerének megszervezésében is Budapesten. Felesége, Gertrud segítségével a deportáltak gyűjtőhelyeiről és a halálmenetekből is mentett ki zsidókat. Bornnal, Wallenberggel és Rottával szorosan együttműködve többször tárgyalt a zsidók érdekében a nyilas vezetőkkel, akikre elsősorban a nyilas rendszer esetleges hivatalos elismerésének ígéretével tudott hatni. Svájci felettesei a háború után nem értékelték zsidómentő tevékenységét, és viszonylag jelentéktelen diplomáciai posztok után nyugállományba helyezték. 1963-ban utcát neveztek el róla Haifa városában, majd 1964-ben a jeruzsálemi Jad Vásem Intézet tevékenységét a „Világ Igaza” címmel ismerte el. Emlékművét Budapesten 1991-ben avatták fel, 2005-ben pedig embermentő tevékenységének egykori „főhadiszállásán”, a Vadász utcában emlékszobát rendeztek be tiszteletére.

George Mandel-Mantello (1901-1992)
1942-45 között El Salvador Tiszteletbeli Első Titkára Genfben. 1903-ban született Romániában, ortodox zsidó család sarjaként. Üzleti kapcsolatai révén 1939-ben EI Salvador és Magyarország Genfbe akkreditált tiszteletbeli konzulja lett. Genfi irodájából már 1942-ben salvadori állampolgárságot igazoló papírokat adott ki a náci megszállás alatt levő európai országok zsidó lakosságának. Szorosan együttműködött zsidó szervezetekkel és semleges követségekkel az életmentő dokumentumok szétosztására alakult hálózat kiépítésében, különösen Magyarországon. Sok ilyen irat egy üres papír volt csupán, amelyet az tölthetett ki, aki kapta. Dollár ezreket költött saját pénzéből, hogy fedezni lehessen ezeknek az életmentő dokumentumoknak a költségeit. Tevékenységéért két ízben is letartóztatták a svájci hatóságok. Közreműködött az Auschwitzi Jegyzőkönyv Európában való széleskörű terjesztésében is.

Giorgio "Jorge" Perlasca (1910-1992)
1944-45-ben a budapesti spanyol követség "ügyvivője". Neki tulajdonítják több ezer zsidó megmentését Budapesten. A spanyol polgárháborúban Franco mellett harcolt, ezért spanyol állampolgárságot kapott. Önként jelentkezett, hogy együtt dolgozzék a spanyol követséggel a budapesti zsidók megmentéséért. 1944 őszén Perlasca ellenőrzése alatt a spanyol védett házakban a zsidók száma 300-ról 3000 nőtt. 1944 novemberében a spanyol nagykövet elhagyta Magyarországot, de Perlasca a saját hatáskörében folytatta a munkát. Röviddel ezután kinevezte magát "spanyol nagykövetté", és ezrével adta ki a követség pecsétjével ellátott menleveleket. Trükkje bevált: a náci hatóságok tiszteletben tartották tekintélyét. Perlasca a budapesti spanyol védett házakat is oltalmába vette a nácik és a nyilasok támadásai elől.

Angelo Rotta (1872-1965)
1930-tól Budapesten pápai nuncius, a II. világháború idején a diplomáciai kar doyenje. Magyarország német megszállása után a diplomáciai zsidóvédő akciók egyik irányítója. Többször tiltakozott személyesen a zsidók megbélyegzése, a gettózások, a deportálások ellen. Jelentéseiben részletesen tájékoztatta a Vatikánt a magyarországi állapotokról, és elérte, hogy XII. Pius pápa lépjen közbe Horthynál a deportálások leállítására. A nyilas hatalomátvétel után a nunciatúrán a Magyar Szent Kereszt Egyesület segítségével irodát hozott létre menlevelek kiállítására. Mintegy 15 ezer vatikáni menlevelet osztottak szét. Háromezer üldözött talált oltalmat a nunciatúra védelme alatt álló 16 házban. Rotta munkatársai számos üldözöttet mentettek ki a Budapest-Hegyeshalom közötti halálmenetekből. Angelo Rottát a világháború után a szovjet hatóságok kiutasították az országból.

Dr. Carlos Almeira Afonseca de Sampaio Garrido (1883-1960)
1944-ben Portugália teljhatalmú nagykövete Budapesten. Számtalan magyar zsidónak segített, akik a portugál követségen kerestek menedéket 1944-ben. Utódjával, Branquinhóval házakat és lakásokat bérelt, hogy védelmet biztosítson a zsidóknak, és megmenekítse őket a deportálástól és a haláltól. Közreműködött a magyarországi portugál zsidók védelmére kidolgozott politika kialakításában is. 1944 májusában áthelyezték Svájcba, ahonnan szintén közreműködött a zsidók érdekében.

Henryk Slawik (1894-1944)
1944-ben lengyel ügyvivő Budapesten. Ezrével bocsátott ki olyan dokumentumokat, melyek azt bizonyították, hogy a budapesti lengyel zsidó menekültek keresztények. Száz ezek közül még gyerek volt, ők katolikus árvaházba kerültek. Slawikot elfogták, és a mauthauseni koncentrációs táborba deportálták, ahol megölték.

Gennaro Verolino (1906-2005)
1944-45-ben a pápai nuncius titkára. Magyarországon 1942-től 1945 áprilisáig teljesített szolgálatot a budapesti nunciatúra titkáraként. A II. világháború éveiben saját élete kockáztatásával igyekezett az üldözötteket menteni, a budapesti diplomáciai testületen keresztül és hivatalos jegyzékekben tiltakozott a magyar kormánynál a zsidók deportálása ellen. A pápai nunciatúrának fenntartott lakásokban fáradhatatlanul dolgozott az oltalomlevelek kiállításán, a védett területek létrehozásán. Amikor az Apostoli Nunciatúra épületét bombatalálat érte, sikerült megmentenie az ott rejtegetett zsidókat. 2004-ben Per Anger-díjjal tüntették ki, 2007-ben pedig posztumusz megkapta a Világ Igaza kitüntetést a jeruzsálemi Jad Vasem Intézettől. 2010-ben Budapesten iskolát neveztek el róla. 2005-ben, 99 évesen hunyt el.

Peter Zürcher (1914-1975)
1945 decemberében a svájci érdekek budapesti képviselője . Lutz konzul egy svájci ügyvédet, dr. Peter Zürchert nevezte ki ideiglenes képviselőjének Budapestre. Néhány nappal azelőtt, hogy a szovjetek elfoglalták Budapestet, tudomást szerzett róla, hogy az SS azt tervezi, hogy a gettó 70 ezer lakóját az utolsó pillanatban kiirtja. Megfenyegette az SS-parancsnokot, hogy háborús bűnösként bíróság elé állíttatja, ha véghez viszi a tervet. A fenyegetés bevált, az SS-parancsnok megtiltotta embereinek, hogy belépjenek a gettóba, sőt, még védelmezték is a zsidókat a nyilasoktól. Hősies tette miatt a pesti gettó lakói túlélték a háborút. Személyesen is közbenjárt a nemzetközi gettó svájci védett házaiban lakó zsidók érdekében, így azok elkerülték a nyilasok vérengzéseit.