Raoul Wallenberg 1944. július 9-én érkezett Budapestre.

Magyarország ezeréves története során befogadó ország volt és az is maradt.

A Wehrmacht csapatainak bevonulása Magyarországra új helyzetet teremtett.

A budapesti deportálások leállításának egyik oka a külföld diplomáciai fellépése volt.

Az embermentésből – eltérő hangsúlyokkal és nagyságrendekkel – részt vállaltak a magyarországi egyházak is. A Szentszék budapesti képviselője, Angelo Rotta nuncius tekintélyének teljes súlyával fellépett az üldöztetések ellen.

A magyar honvédség különböző parancsnoki szintjein voltak, akik a nemzet érdekeit sértőnek tartották a zsidótörvényeket, elítélték zsidó honfitársaik üldöztetését.

1944. október 15-e után az Eichmann-kommandó – vasúti szállítóeszközök hiányában – gyalogmeneteket indított a fővárosból Hegyeshalomba, ahol SS-különítmény vette át a ”kölcsön zsidókat”. A több mint kétszáz kilométeres gyaloglás után a német határra érkezett csoportok sorsáról Rudolf Höss SS-Obersturmbannführer, volt auschwitzi táborparancsnok rendelkezett.

Befejezésül érdemes átgondolnunk, mit tartalmaz a mentés fogalma. Megjeleníti a fogságból való megszabadítást. Az erőszakból, veszélyből vagy gonoszságtól; az erőszakos korlátozások alól történő felszabadítást, megmenekítést, illetve megóvást. Jelentheti az őrizetből való eltávolítást, vagyis a szökés, menekülés elősegítését és bármilyen módszerrel való megvalósítását.