Raoul Wallenberg 1944. július 9-én érkezett Budapestre.

Követségi titkárként azt a megbízatást kapta, hogy mindenek előtt térképezze fel és értékelje a magyarországi állapotokat, valamint szervezzen svéd embervédelmi, azaz „humanitárius” akciókat.   Bár a németek által megszállt országokban élő zsidókkal ellentétben a magyar zsidóság többsége életét 1944 tavaszáig biztonságban tudhatta, nem lehet említés nélkül hagyni az 1938-tól sorra életbe lépő, súlyosan diszkriminatív, ún. zsidótörvényeket és a hatósági kitelepítéseket. Az utóbbiakhoz kapcsolódik az 1941 nyári, közel 20 000 zsidót sújtó kitoloncolás. Tragikus következménye augusztus végén az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijban történt német tömegmészárlás volt.

Wallenberg Magyarország német megszállása után közel négy hónappal a érkezett. A valóság dermesztő volt. Ez időre (a faji törvények alapján) a 825 000 főnyi zsidóság elkülönítése, a vidékiekből 437 402 gettóba kényszerített, majd tehervagonba préselt magyar állampolgár Auschwitz-Birkenauba deportálása már megvalósult. Budapesten a kényszerrel egybeköltöztetett zsidók elhurcolása volt soron. Horthy Miklós kormányzó július 5-én vette kézhez V. Gusztáv svéd király táviratát. „Értesülvén azokról a rendkívüli kemény és szigorú intézkedésekről, melyeket az Ön kormánya a magyarországi zsidó lakossággal szemben alkalmaz – írta a király – személyesen Főméltóságodhoz fordulok, hogy az emberiesség nevében kérjem közbelépését azok javára, akik a szerencsétlenek közül még megmenthetők.”

A 32 éves követségi titkárnak kiterjedt szervezőmunkára volt szüksége, hogy újabb svéd védelmi formát léptessen életbe. Schutz-Pass, azaz védőútlevél formát választott. Kezdetben arra volt engedélye, hogy svéd mentőokmánnyal lásson el másfél ezer magyar személyt. Olyanokat, akiknek Svédországgal családi kapcsolataik léteztek, vagy a svéd üzleti élettel tartósan közvetlen kapcsolatban álltak. (Ezt a számot később 4500-ra növelte.) A követségi titkár hamar felismerte a magyar politikai elit hullámzó vonakodását. Észlelte, hogy sokan félnek a német megszállók előtt rossz színben feltűnni, ugyanakkor mindinkább aggódnak a háború közelgő vége, a fenyegető vereség miatt. A fényképes, kétnyelvű svéd védőútlevél –akárcsak a többi, Budapesten néhány követség által kiadott menlevél – a nemzetközi jogban ismeretlen és érvénytelen volt. 1944 nyarán mégis hatást váltott ki, üzenetet hordozott. A közvetlen életveszélyben vegetáló magyar zsidók ebben látták a kitörés esélyét, a szervezett védelem, a túlélés reményének megtestesülését.

A fényképes menlevelet a Wallenberg által kiépített Humanitárius Osztály (hivatalos megnevezése Abteilung „B” volt) adta ki. Szeptember közepén közel százfős apparátussal dolgozott, majd felállították a Budapesti Svéd Királyi Követség Információs Osztályát is. Az alkalmazottak a Svéd Királyság követségétől legitimációs kártyát, a magyar belügyminisztériumtól külön személyi lapot kaptak. Mentesültek a kötelezően előírt sárga Dávid-csillag viselésétől, és más hátrányos kötelezettségek alól is.

Wallenberg szeptember 29-én jelentette, hogy „az egész személyzet családostól kb. 300 ember”, s hogy „eddig 2700 védőútlevél kiadására került sor”. Munkájában magyar zsidók sokban segítették; köztük belső munkatársak, követségi alkalmazottak, futárok, önkéntes sofőrök.   Langfelder Vilmos mérnök például német nyelvtudása és autóvezetési gyakorlata alapján került Wallenberggel közeli kapcsolatba.

Horthy kormányzó és a magyar politikusok egy része titokban a háborúból való gyors kilépésről tárgyalt. A németek hamar felfedték a terveket, és újabb fegyveres beavatkozással a radikális szélsőjobboldalt, Szálasi Ferenc vezetésével a nyilaskereszteseket juttatták hatalomra.  Az október 15-i fordulat a terror új hullámát indította el az addigi üldöztetést túlélő, a háború végében reménykedő zsidók ellen. Carl Ivan Danielsson svéd követ 18-án jelentette Stockholmba, hogy az új magyar kormány szigorú zsidóellenes rendeleteket hozott. A követség összes zsidó munkatársa életveszélybe került. Az épületet újabb menedéket kérő zsidók ostromolják, a követség befogadásukra képtelen.

Az éles politikai fordulat a mentőmunka feltételeit nagyban megnehezítette. A Szálasi-kormány miniszterei Magyarország „teljes zsidótalanításáról” szónokoltak. Az újabb német követelések 50 000 magyar zsidó hadimunkára való „kölcsönadásáról” szóltak. Wallenberg egyre többet tett a svéd védelem hivatalos kiterjesztésére. November elején a nyilasok összegyűjtött zsidók több ezres oszlopait indították gyalog nyugatnak Hegyeshalomra, az akkori magyar-német határra.

Közben Budapesten Wallenberg – a követségről főként Per Anger másodtitkár volt segítségére - követségi lakásokat, házakat bérelt, a belvárosban svéd kórházat is létesített. A 25 ún. svéd védett házba húzódtak a svéd Schutz-Pass birtokosai. Hasonlóképpen, más budapesti követségek védőtáblával ellátott „területen kívüli” házak létesítésén dolgoztak zsidó védenceik számára. A nyilasok eközben egyre több párttagot fegyvereztek fel. „Számonkérésre és leszámolásra”, a gyakorlatban rabolni és gyilkolni rajzottak ki osztagaik a pártházakból. Kényük–kedvük szerint bántak a főbejárat felett nagy fatáblára festett Dávid–csillaggal jelölt házakba zsúfolt, különféle módokon megfélemlített zsidókkal. Számos nőt, nagyobb gyermeket és idős embert tereltek össze az egyik óbudai téglagyárba. Innen kísérték őket a korai télben az akkori német határra.   

Wallenberg felgyorsította a Schutz-Passok kiadását, jegyzékekben tiltakozott a mindennapi atrocitások, elhurcolások ellen. Magyar zsidó munkatársainak száma egyre nőtt, miközben családtagjaikra is kiterjesztette a védelmet. A vele dolgozó önkéntesek jelentős kockázatot vállalva, a legkülönbözőbb ürügyekkel, éjjel és nappal mentették a svéd (és más) védőiratok tulajdonosait. A helyszíni mentésekhez Wallenberg bátor, aktív emberei, Alapy Gábor ny. százados, ifj. Balázs Aurél, Jobbágy Tivadar, Kállay Kázmér, Libik György, dr. Parádi István csendőr százados, Székely Iván, Szél György, Wohl Hugó és mások szálltak ki. A titkárt olykor elkísérte Veres Tamás fényképész. Titokban készült felvételei máig értékes dokumentumok. 

A svéd embermentő legtöbbet autóval, Langfelder Vilmossal utazott. A DKW vagy a Studebaker feltűnése a bécsi országúton, a pályaudvaron, a csillagos házaknál, a Duna kivégzésre használt rakpartjain reményt adott az elhurcolt zsidóknak. Ezreket sikerült megmenteni, ám mindenkit nem lehetett. A nyilasok tömegével gyilkolták az embereket. Az embermentők előtt gyakran letagadták, hogy az eltűnt, keresett személyek őrizetükben lennének.

1945 januárjában Wallenbergnek magának is bujkálnia kellett a nyilasok elől. Langfelderrel együtt az embermentésben részes Ocskay László ny. századosnál éjszakázott. Önszántából jelentkezett az első szovjet egységnél. Nem tudta, hogy letartóztatási parancsot adtak ki ellene. Január 17-én Moszkvába hurcolták, ahol ismeretlen körülmények között 1947-ben meghalt.