Magyarország ezeréves története során befogadó ország volt és az is maradt.

A náci uralom alá került területekről érkező német, osztrák számkivetettek, majd a lengyel csoportok legtöbbször barátságos fogadtatásban részesültek. Különösen sok lengyel menekültet fogadtak be – tízezreket. Legálisan vagy illegálisan dolgozó vezetőikkel, köztük Henryk Sławikkal Baló Zoltán ezredes és id. Antall József belügyminisztériumi főtisztviselő tartotta a kapcsolatot.

1938 tavaszától Nyugat-Magyarországon a határmenti erdőkben osztrák zsidók hajszolt és riadt csoportjai tűntek fel. Voltak, akik ladikon, hajón kíséreltek meg elmenekülni az őket üldöző náci osztagok elől. Akinek a magyar oldalon ismeretsége, családi vagy üzleti kapcsolata volt, netán más segítője akadt, eltűnhetett vidéken, Budapesten is a hatóságok elől. Sokan hivatalosan beutazónak, ideiglenesen befogadottnak számítottak.

A (formailag internált) osztrák zsidókkal szembeni bánásmód Budapesten a legteljesebb tagadása volt a német hatóságok, biztonsági egységek embertelenségének, kegyetlenkedéseinek. Ennek hamar híre ment. Így aztán újabb családok, az üldözöttek kisebb-nagyobb közösségei próbáltak meg átjutni magyar földre. 1941-től a zsidók továbbutazását, Palesztina felé való menekítésüket segítők féllegális láncolata alakult ki.

A német-szovjet orvtámadás elől tömegesen menekülő lengyeleket Magyarországon szervezetten, segítőkészen fogadták. Vidéken sokfelé elszállásolták és élelmezték őket. 1939. október elején már 88 lengyel polgári és 91 katonai tábor létezett. A Magyar Vöröskereszt 1940. február 29-ig 30 681 lengyel katonai és megközelítőleg 11 000 polgári személyről gondoskodott. Az 1941. évi adatok is azt tanúsítják, hogy a magyar hatóságok és magánszemélyek közel félszázezer lengyel életfeltételeit biztosították. Balatonbogláron Varga Béla  plébános, képviselő lengyel gimnáziumot hozott létre. Sok áldozattal, kockázattal dolgozott a francia, német, erdélyi, bukovinai és zsidó menekültek megmentéséért. Magyarország német megszállása alatt bujkálnia kellett.

Szlovákiában a deportálás idején a zsidók közül - akik mertek – menekültek. Ismerősök, rokonok, korábbi munkakapcsolatok, szervezett akciók révén egyre többen szivárogtak át a magyar határon. Menekítésükben Ján Spišiak budapesti szlovák követ jelentős kockázatot vállalt.

A veszélyesebb vállalkozásokat zsidó fiatalok végezték. Az elfogottakat a magyar csendőrök internálótáborba kísérték, ezek a határhoz közeli Ricse, Garany és Csörgő községben voltak. Akiknek sikerült átszökniük, azok Budapesten bújtak el. Sokszor a cionista zsidó ifjúsági közösségek segélyezték őket. Sokan gyermekotthonokba, tanoncotthonokba, árvaházakba kerültek, a nagyobb lányok gyermeknevelőként dolgoztak.

Vidéken főként a dunántúli zsidó hitközségek tagjai fogadták be, segítették meg a szlovákiai szökevényeket. Köztük volt Walter Rosenberg (későbbi nevén Rudolf Vrba), aki 1942 tavaszán Budakalászon talált menedékre. Később kénytelen volt visszatérni Szlovákiába, ahonnan deportálták. 1944. április 7-én Alfred Wetzlerrel (Jozef Lánik) Auschwitz-Birkenauból megszökött. A titkolt halálgyár működéséről gyűjtött adatokat, tényeket a 32 oldalas ún. Auschwitz-jegyzőkönyvben rögzítették. Beszámolójuk világszerte megrázta a közvéleményt.

A jelenleg ismert forrásokból a menekültek pontos száma nem megállapítható. Becslések szerint az 1942. évi szlovákiai deportálások elől 6000-8000 zsidó menekült magyar földre. A magyar hatóságok általában elnéző magatartást tanúsítottak. A zsidók elleni szlovákiai hajsza idején az ottani lelkészek sok zsidót segítettek.  Külön meg kell említeni Puskás István zólyomi, Sedivy László nyitrai és Brányik Sándor eperjesi református lelkész nevét. Ők hárman ezernél több zsidót kereszteltek meg, hogy mentesülhessenek a legsúlyosabb rendelkezések alól. Hívei segítségével bújtatott szökött munkaszolgálatosokat bújtatott Gaál Ferenc nyékvárkonyi plébános. Puskást és Sedivyt a hatóságok bebörtönözték, gyötrelmes fogságot szenvedtek.

A szlovenszkói zsidók menekítésével kapcsolatos nyomozás során megállapították, hogy a szlovákiai Magyar Párt számos tagja és vezetője, gróf Esterházy János tevőlegesen támogatta az üldözötteket. Esterházy már 1939 őszén segítette a lengyel menekültek magyarországi befogadását. 1942. május 15-én a pozsonyi parlament hatvanhárom képviselője közül egyedüliként, kivételes bátorsággal, tüntetően tagadta meg a szlovákiai zsidóság deportálását kimondó törvény megszavazását.

A következőkben a Szlovák Állam rágalmazásának vádjával megfosztották parlamenti mandátumától, jogerősen félévi börtönre ítélték. 1944-ben ismét átsegített Magyarországon halálra hajszolt zsidókat, szlovák és cseh polgárokat, családokat. 1945 áprilisában Pozsonyban a szovjet hatóságok letartóztatták, később több szlovákiai magyar társával  Moszkvába hurcolták. Koholt vádak alapján tíz év kényszermunkára ítélték. A csehszlovák hatóságok 1947 szeptemberében Esterházyt bizonyítékok nélkül, távollétében halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. 1957-ben hunyt el a mírovi börtönben 56 évesen.

1944 elejéig legalább négyezer francia fogoly (polgári és katonai személy) szökött Magyarországra. Központi táboruk Balatonbogláron működött. Legtöbbjük számára a körülmények inkább internálásra, mintsem fogolytáborra emlékeztettek. Párizsban kereszteléssel, okiratokkal segített a magyar reformátusok közössége, élén Kulifay Imre lelkésszel és feleségével.

Embermentésnek minősíthető a német hadifogságból kisebb számban szökött angol, holland, belga és cseh katonák számára nyújtott magyarországi menedék. Akárcsak a hazánkba menekült mintegy kétezer olasz és más nemzetiségű katonának biztosított oltalom. Sokan megtapasztalták, hogy 1944 tavaszáig, a fegyveres német megszállásig Magyarország befogadó ország volt.

1944 elején bizalmas jelentések szóltak arról, hogy „Szlovákián keresztül nagystílű embercsempészés folyik. A lengyelországi táborokból megszökött külföldi internáltak és hadifoglyok, a legképtelenebb módon elrejtőzött lengyel zsidók is, nagy számmal veszik útjukat Szlovákián át Magyarország felé. (…) Valóságos fogadóbizottságok várják és továbbítják a menekülteket.”

A fennmaradt források legalább tizenötezerre becsülik a német megszállásig a magyar városokban és falvakban meghúzódó, menedékre talált – osztrák, német, szlovák, lengyel - zsidók számát. Történetük sajnos máig feldolgozatlan.

Vissza...