A budapesti deportálások leállításának egyik oka a külföld diplomáciai fellépése volt.

Az SS tevékenységét leleplező auschwitzi jegyzőkönyv terjesztésével Krausz Miklós, a Palesztina Hivatal (Palamt) budapesti titkára és George Mandel-Mantello, San Salvador genfi főkonzulja hatalmas munkát végzett. Krausz számára sokat jelentett Carl Lutz, Svájc alkonzulja, a budapesti zsidómentés egyik megalapozójának támogatása.

A kivándorlás, mint a zsidók menekülésének egyik alternatívája, folyamatosan napirenden volt, ám a német megszállóktól függött. "Elvileg" több ízben hozzájárultak egyes személyek, családok Svédországba, Svájcba vagy az USA-ba történő kiutazásához. "Feltételeik" azonban a megvalósítás ellen hatottak. Mégis, július 24-én Weisz Arthur vezetésével az ún. Üvegházban megnyílt a svájci követség Idegen Érdekeket Képviselő Osztályának kivándorlási irodája. Lutz támogatásával névlisták, majd kollektív útlevél készült. Egyszersmind az engedélyezett 7 800 személy helyett ugyanennyi családra "értelmezték" a kivándorlás lehetőségét. A cionista fiatalok révén rövid idő alatt a zsidó önmentés egyik központja alakult ki itt.

A Svéd Vöröskereszt Valdemar Langlet és Nina Langlet vezette budapesti irodája május óta menlevelet (Schutzbrief) adott az üldözötteknek. Az iroda 16 részleget állított fel, több egyházi intézményt is védelmébe vett. Tevékenységét később a nyilas erőszak lehetetlenítette el. A szélesedő mentőmunkában júliustól a Nemzetközi Vöröskereszt Svájcból érkezett delegátusa, Friedrich Born vállalt jelentős részt. Benedikt Eduard Brunnschweiler svájci kereskedőt küldte Pannonhalmára, aki a bencés főmonostorban a felszabadulásig sikerrel oltalmazta meg az elrejtett menekülteket, köztük zsidó anyákat és gyermekeket.

Spanyolország budapesti követsége a Nemzetközi Vöröskereszten keresztül szervezte ötszáz zsidó gyermek és ötven-hetven kísérő Magyarországról Tangerba szállítását. A terv végül nem valósult meg. Ángel Sanz Briz spanyol ügyvivő nagyon sokat tett az üldözöttekért. Francia nyelvű, ideiglenes spanyol útlevéllel látott el 352 zsidót. További 1898 – szefárd zsidóként, spanyol "rokonsága" okán - spanyol védlevelet kapott. Legnagyobb részük megmenekült. Sampaio Garrido portugál követ és Carlos Branquinho ügyvivő mintegy ezer magyar zsidó életét oltalmazták meg. Az embermentéshez Budapesten kiadtak san salvadori menleveleket is.

A követségi mentőmunka sok leleménnyel, a helyzet kínálta alkalmak, lehetőségek gyors kihasználásával egyre terebélyesedett. Augusztusban és szeptemberben a magyar hatóságok által engedélyezettnél jóval több védlevelet állítottak ki. Az ilyen okmányok iránti igény rohamosan nőtt.

A védlevelek birtokosai bátrabban mozoghattak. Így aztán felújíthatták, illetve megteremthették a rejtőzést, a menekülést segítő kapcsolataikat. Az augusztus 2-i minisztertanácsi ülésen Jaross Andor belügyminiszter így összegezett: "a Budapesten tartózkodó zsidók létszáma 280 000-re tehető. Zsidó lakásokban 170 000 zsidó van nyilvántartva. A hiányzó 100 000 zsidó keresztény lakásokban elbújva tartózkodik, vagy másutt szerzett magának búvóhelyet. A megkeresztelkedett zsidók száma Budapesten 20 000-re tehető."

Augusztus derekán a német megszállók mind gyakrabban és nyíltabban követelték a deportálás folytatását. Angelo Rotta pápai nuncius, Carl Ivan Danielsson svéd követ, Carlos Branquinho portugál, Ángel Sanz Briz spanyol és Antoine I. Kilchmann svájci ügyvivő 21-én tiltakozó jegyzéket intézett a magyar kormányhoz. A keresztény civilizáció nevében erélyesen kérték, ne legyen több deportálás. A magyar kormány végérvényesen vessen véget ennek az eljárásnak, melynek "sohasem lett volna szabad elkezdődnie".

Az SD által részletesen megtervezett budapesti deportálás - feltehetőleg az SS vezére, Heinrich Himmler állásfoglalása nyomán - elmaradt. (A nyugati front megnyitása, a hadi helyzet gyors változása: a román átállás, Párizs eleste bizonyára közrejátszott ebben.) A németekkel kötött új egyezség alapján a fővárosban előkészületek kezdődtek a munkaszolgálatra alkalmatlanok, az idős és gyermekkorú zsidók vidéki táborokba koncentrálására. Ezt összefogással elszabotálták.

A vereség árnyékában a háborúból gyors kiválást tervező Horthy kormányzó többekkel tárgyalt.  A kivándorlások ügyében Komoly Ottó mérnök, cionista vezető ifjú Horthy Miklóssal vette fel a kapcsolatot. (Az általa vezetett iroda foglalkozott a budapesti zsidóság megmentésére irányuló katonai lépések megszervezésével.) Összeköttetés létesült a Magyar Front és az ellenállást latolgató, vállaló zsidó csoportok között. A német megszállók sikerrel avatkoztak közbe. Bakay Szilárd tábornokot és Horthy fiát csellel elfogták, elhurcolták. A megzsarolt kormányzó lemondott. A harcok Magyarország területén német érdekből folytatódtak, Hitler hónapokat nyert.

A külügyminisztérium új vezetőivel a semleges országok Budapesten maradt diplomatái újra felvették a kapcsolatot. Szálasi Ferenc „hungarista” kormányának nagy szüksége volt a nemzetközi elismerésre. Napirenden volt az ország teljes „zsidótalanítása”, ám az addig már bevezetett védlevelek, kivételezési listák hamar léket ütöttek a nyilasok tervein. Sőt, az áhított diplomáciai elismerés miatt ismét engedményekre kényszerültek. Ugyanakkor a külföldi diplomaták sikerrel taktikáztak. Újra a nemzetközi védelem elfogadását, a kivándorlás engedélyezését, a kivételek megerősítését követelték.

Raoul Wallenberg és Per Anger november 23-án és 24-én tette meg a Budapest-Hegyeshalom autóutat. Útjukról Emlékeztetőt készítettek Báró Kemény Gábor külügyminiszternek. Ebből kitűnik, hogy éles szemmel követték a deportálandó zsidók megrázó látványt nyújtó gyalogmeneteit. Tárgyilagos leírást adtak „a szinte állati sorba süllyedt”, elcsigázott emberekről. Megállapították, hogy sem Budapesten, „sem a hegyeshalmi átadásnál nem tartják 100 %-os tiszteletben a külföldi okmányokat”. A svájci külképviselettől dr. Harald Feller, Ernst von Rufs, dr. Peter Zürcher is segítettek, életeket mentettek.

Az embermentés egyik különös példája 1944 telén a Spanyol Követség keretében történt. Az épületben menedéket kapott olasz üzletember, Giorgo Perlasca több magyar zsidó ötletes összefogásával spanyol ügyvivőnek adta ki magát. A megtévesztő manőverrel a követségen és másutt életek százait mentették meg. Hamis iratok ezreit állították elő a cionista fiatalok, így Budapesten valóságos iratcsata bontakozott ki. Az elfogott iratgyártókból a csendőrnyomozók Langer Miklóst halálra verték.

Vissza...